– szakmai kérdések a kortárs drámáról –
Lőkös Ildikó, az SzDC társelnöke, dramaturg, Budapest
A nem előre megírt drámák alapján készült előadásokat a hatalom nehezebben tudja ellenőrizni, ezért rendszerváltás előtt a politikai színház leginkább ebben a formában jelent meg. Ma már láthatunk szabályos dráma alapján készült előadásokat, amelyek a társadalommal vagy a politikával kapcsolatos kérdéseket vetnek fel (ilyenek Pintér Béla vagy Mohácsi egyes alkotásai), de a Lőkös Ildikó vasárnapi előadása nem ezekre összpontosult, hanem az alternatív módszereket felhasználó politikai színházra.
A múlt rendszerben felbukkantak ilyen próbálkozások, de aztán mindig el is tüntek. Paál István Petőfi rock című előadása sikeres volt, erősen felelt az aktuális helyzetre, mégis járhatta az országot (Magyarországot). Fekete Sándornak a Termidorja volt egy másik hasonló sikerű előadás, a francia forradalom idejéről származó naplójegyzetekből, visszaemlékezésekből, levelekből volt összerakva. Halász Péter Lakásszínháza is működött néhány évig. Ezek a színházak és előadások a struktúrán kívül fordultak a hatalom ellen. Az utóbbi időben európai szinten is egyre felerősödött ez a módszer.
A Rimini Protokoll közéleti témákat dolgoz fel, és minden előadáshoz civil embereket keres. A Tőke című előadásuk Marxnak a könyve körül gravitál, de a szívbetegekről és teherautósokról is készítettek már előadást. Ariane Mnouchkine-nak is vannak ilyen előadásai, például Az utolsó karavánszeráj, amelyben a bevándorlókkal foglalkozik. Ezek a produkciók gyakran úgy jönnek létre, hogy a színészek maguk gyűjtik össze az információkat, szelektálnak, és egy dramaturggal vagy a rendezővel együtt rakják össze a történetet. Érdekes utat járnak be az alkotók a próbafolyamat alatt. A Krétakörnek is voltak hasonló előadásai. Kivonultak Tariángöröndre, és feldolgozták a falu történetét A csillagász álma című előadásban. Máskor színészi improvizációból indultak ki. Máté Gábor színészi osztálya Zsámbékon dolgozik minden nyáron. Különböző témákat dolgoznak fel, létrehoztak már előadást Dévényi Ádám dalai alapján, egy másikat az ételről, receptektől novellákig mindent összegyűjtve, majd azt szelektálva, és olyan előadásokat is készítettek, melyeknek címszereplője sorsolás útján valamelyik osztálytársuk lett.
Ezek az előadások gyakran humorosak, de valahogy „az egész kitágul”, megnyílik a világ felé, és arról szólnak, amilyen világban élünk. Végül Románia fele közeledtünk, és szó esett a 20/20-ról meg a Verespatakról. Ez a két előadás sem szabályos drámából indul ki, más módszert használ, beszélgetések, interjúk, újságcikkek, improvizáció, közösen megírt szövegek alapján jött létre. Az ilyen típusú színház másfajta nézői hozzáállást kíván, megrázza a nézőt, kibillenti egyensúlyából, mint Brecht. Kérdéseket tesz fel és elgondolkodtat, hogy valamit mégis kellene tennünk.
.oszk.
Dr. Ungvári Zrínyi Ildikó, egyetemi tanár, kritikus, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Az egyetemi képzés szerepét azt hiszem igen meghatározza, hogy az egyetemen oktató tanárok mit gondolnak mondjuk a szöveg születésének módjáról, hogyan látják a drámaírás lépéseit, sőt egészen addig, hogy mit gondolnak az alapkérdésekről, mit jelent számukra a színház, a szöveg, és óhatatlanul (mert nem szeretnék arra gondolni, hogy szándékosan) befolyásolják a diákok gondolkodásmódját. Nem mindegy hogyan szelektál, mit tart fontosabbnak, vagy működőképesebbnek egy tanár.
Ezek és ehhez hasonló gondolatok merültek fel bennem Dr. Ungváry Zrínyi Ildikó előadása közben, ő úgy tartja, hogy a világirodalom írja magát, vándortoposzok alakulnak ki, s arra kell megtanítani a diákokat, hogy úgy lopjanak a világirodalomból, hogy ne lehessen észrevenni. A szöveg a szövegek metszéspontjában keletkezik, mondja még, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az oktatás főleg az intertextualitásra és a recyclingra teszi a hangsúlyt, a tanárok úgy vélik, hogy először hagyományos írásmódot kell elsajátítsák a diákok, persze ettől még nem mondanak le a kreatív szöveg teremtéséről se. A képzés során „szövegtapogató” gyakorlatokat végeznek, először a technikát fontos eltanulni, a szövegen belül kell kerülni és úgy kitapogatni a határait, hogy bizonyos dolgok rutinszerűvé válhassanak. A marosvásárhelyi egyetem három szinten próbálja a drámaírást támogatni: kétévente drámapályázatot hírdet, az alapképzésen írásgyakorlatokat végeznek és már drámaíró mesteri képzést is indított. A tanárok főként dramaturgokból és meghívott drámaírókból állnak. Dr. Ungvári Zrínyi Ildikó kiemeli, hogy a mai diákok folyamatosan dialógusokat írnak, chaten, facebookon, fórumokon, viszont ezt nem használják ki az iskolában, nincs megteremtve az átmenet a hétköznapiból az irodalmi fele. Úgy gondolja, hogy már a középiskolában érdemes lenne megpróbálni bevezetni a drámáírás valamilyen formáját, s akkor talán nyitottabbak lennének a fiatalok a drámaírás iránt.
Az ilyen előadások azt hiszem mindig elcsúsznak egy bizonyos felületi szinten, valójában a téma megmarad a bemutatásnál és nem történik problémafelvetés. Annál mélyebbre nem kerül a beszélgetés, minthogy elhangozzon egy szándék, egy elgondolás, nem vetődik fel még az a kérdés sem, hogy minden felsorolt próbálkozás, elképzelés ellenére miért nem születnek halomra drámák, vagy egyáltalán miért is beszélünk drámaírásról, ha az egyetemen tanuló diákok számára még egy cikk megírása is nehézséget okoz. Talán érdemesebb lenne először az oktatás minőségéről beszélni, mint egy kiírt pályázatról.
.bréka.
Nagy András előadásáról szreka és pitty beszélget
Rékával azt próbáltuk dekódolni, hogy miről is beszélt Nagy András drámaíró a reggeli előadásában. A téma a magyar dráma fejlődése a klasszikustól a kortársig. A hajnali 12 órához képest Nagy András remek formában volt, és gyakorlatilag 50 perc alatt lepörgött előttünk két évszázadnyi drámatörténet. Annak ellenére, hogy az előadás szinte egy monológ volt, most megpróbáljuk interaktívan bemutatni.
P: Nekem az eleje kicsit homályos volt, sőt egyáltalán nem értettem, hogy hová akart kilyukadni, kellett tíz perc, amíg belerázódtam, és elkezdtem kapisgálni, hogy mit is akar mondani.
R: A klasszikus magyar drámaírás története, ahogy én értettem, Csokonai nevéig nyúlik vissza, viszont az előadás három fontos állomása Madách Imre Ember tragédiája, Katona József Bánk Bánja és Vörösmarty Csongor és Tündéje volt. Igazából a drámaírás nem önálló munka, hiszen Madách művében megjelenő frappáns nyelvi világ Arany János újításán múlt. A dráma és a költészet már itt szorosan összekapcsolódik.
P: Igen, azt hiszem itt emlegette, hogy a szerzők intenzív együttműködése ellenére kiforratlan volt még a színházi játék. Például Petőfi Egy estém otthon c. versében apja reflektál a színészet korabeli presztizsére: „Szeretném látni egyszer,/Mint hánysz bukfenceket.” Amit ha lefordítok magamnak, akkor azt jelentette, hogy a magyar színház intézményesítése még gyerekcipőben járt, többnyire vándortársulatok működtek, kezdetleges színházi nyelvvel.
R: Katona József is megfogalmazta azt, ami ma is probléma a drámaírásban: „a játékszíni költőmester nem tud lábra állni.” Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy kezdtben a művek főként irodalmi jellegűek voltak, amelyeket nehezen lehetett színpadra állítani. Mert a drámaíró víziója nem egyezett meg a valósággal.
P: Ezzel ellentétben Katona Bánk Bánja, már a nemzeti identitás veszélyéről szól, és az író megpróbálja meggyőzni a közönséget arról, hogy a színház az identitás megőrzésének helye.
R: Ez az a „politikai program”. Nem véletlen, hogy a Bánk Bánt mindig valamilyen fordulópont következtében adták elő. De Vörösmartynál a drámaköltészet létértelmezéssé válik, és felhagy a politikával. Olyan jellegű mesetörténetet állít színpadra, amelyben a realitás szertefoszlik.
P: Mára pedig sokkal tágabb a színházi együttműködés fogalma. A szerző elveszítette az önállóságát, és a színpadon ami megjelenik, az közös alkotás.
R: Ezt nyilvánvalóan a társadalmi széttöredezettségnek is köszönhetjük, a magyar pesszimizmusának is, nem csak egy költői bravúrnak. A színház mint forma mindig reflektál a társadalomra mint formára.
P: Ettől a klasszikus dráma még létezik, csak a szöveg elveszíti a prioritását, és alárendelik a színpadi megvalósításnak.
R: Jó, jó, de adaptálják őket, és a történetek teljesen a huszonegyedik századról szólnak.
P: Gyakorlatilag az út a klasszikustól a kortárs drámairodalomig a szerző tragédiáját jelenti, a lassú de biztos leépülését.
R: Szóval sanyarú sors vár a sok dramaturgra.
.szreka., .pitty.
Az évad legjobb drámái 2011,
a Színházi Dramaturgok Céhe döntése alapján
A Színházi Dramaturgok Céhe a Magyar Színházi Társaság tagjaként önálló egyesületként működik, fő programjuk a zalaegerszegi Nyílt Fórum, de szakmai díjakat is osztogatnak, ösztöndíjakra tesznek javaslatokat, pályázatok elbírálásában is részt vesznek, ugyanakkor érdekképviseletet is próbálnak ellátni. Ilyen szakmai szervezet Erdélyben nem létezik, ezért az itteni dramaturgok arra kacsintanak, erdélyi magyar drámát ott díjaznak, és itt Magyarországról hívott szakembertől hallgatunk előadást az évad legjobb drámáiról, amely Magyarországra vonatkozik, mégha a jelölések között ott is szerepel egy erdélyi dráma (Székely Csaba: Bányavirág). Bármilyen félreértést megelőznék azzal, hogy ebben semmilyen vád nincs, inkább kérdés magunkhoz, miért nem jön létre itt is hasonló elhivatottsággal rendelkező szervezet? Az ilyen fesztiválok pedig több területről jövő szakmai szervezetek találkozásának adhatna helyet, ahol nem az lenne a témakör, hogy hogyan működik máshol, hanem a tapasztalatcserére kerülne a hangsúly. Mivel egyelőre úgy tűnik, hogy ebbe az irányba semmilyen mozgolódás nincs (vagy talán most kezdődött el valami a gyergyói kollokviumon?), addig örülünk, hogy a (romániai) határon túl legalább olvassák az erdélyben született drámákat.
Mivel a SzDC tagjai pályázatok kuratóriumának döntnökei is, ezért elsőkézből kapják meg a drámaszövegeket, de vannak esetek, mikor a szerző küldi el drámáját a céhhez, esetleg egy ajánlás segít a drámának, hogy a megfelelő kézbe jusson. „A dramaturg életében az a legnagyobb siker, ha eljuttat egy drámát az előadásig”, mondja Lőkös Ildikó, az SzDC társelnöke, s ezt az is bizonyítja, hogy arra a drámára is szavaznak, a Színházi Kritikusok Céhével ellentétben, amely nem került még bemutatásra, de nyomtatásba már igen. Az előadásból még azt is megtudjuk, hogy elsődleges céljukká vált a kezdő kortárs drámaírók felfedezése és főleg a szöveg értékére próbálják felhívni a figyelmet. Az évad legjobb drámájára csak Dramaturg Céh tag szavazhat, és a döntés titkos szavazás által születik meg. Állandó vitát jelent, hogy a felolvasó színházi előadás vagy a kötetben való megjelenés előnyösebb egy drámának, illetve előadások szövegkönyvei (pl. Mohácsi és Pintér előadások), valamint az adaptációk, melyek elvileg ki vannak zárva a versenyből.
A 2011-es évad öt lehetséges nyertest ígért:
Eszterházy Péter: Én vagyok a Te
Garaczi László: Ovibrader
Háy János: Háromszögek
Székely Csaba: Bányavirág
Závada Pál: Janka estéi.
Végül az Én vagyok a Te c. dráma nyerte el az évad legjobb magyar drámája díjat, a Nyílt Fórum elismerését, a Vilmos Díjat pedig a Bányavirág kapta.
.bréka.
