Lőkös Ildikó, az SzDC társelnöke, dramaturg, Budapest
A nem előre megírt drámák alapján készült előadásokat a hatalom nehezebben tudja ellenőrizni, ezért rendszerváltás előtt a politikai színház leginkább ebben a formában jelent meg. Ma már láthatunk szabályos dráma alapján készült előadásokat, amelyek a társadalommal vagy a politikával kapcsolatos kérdéseket vetnek fel (ilyenek Pintér Béla vagy Mohácsi egyes alkotásai), de a Lőkös Ildikó vasárnapi előadása nem ezekre összpontosult, hanem az alternatív módszereket felhasználó politikai színházra.
A múlt rendszerben felbukkantak ilyen próbálkozások, de aztán mindig el is tüntek. Paál István Petőfi rock című előadása sikeres volt, erősen felelt az aktuális helyzetre, mégis járhatta az országot (Magyarországot). Fekete Sándornak a Termidorja volt egy másik hasonló sikerű előadás, a francia forradalom idejéről származó naplójegyzetekből, visszaemlékezésekből, levelekből volt összerakva. Halász Péter Lakásszínháza is működött néhány évig. Ezek a színházak és előadások a struktúrán kívül fordultak a hatalom ellen. Az utóbbi időben európai szinten is egyre felerősödött ez a módszer.
A Rimini Protokoll közéleti témákat dolgoz fel, és minden előadáshoz civil embereket keres. A Tőke című előadásuk Marxnak a könyve körül gravitál, de a szívbetegekről és teherautósokról is készítettek már előadást. Ariane Mnouchkine-nak is vannak ilyen előadásai, például Az utolsó karavánszeráj, amelyben a bevándorlókkal foglalkozik. Ezek a produkciók gyakran úgy jönnek létre, hogy a színészek maguk gyűjtik össze az információkat, szelektálnak, és egy dramaturggal vagy a rendezővel együtt rakják össze a történetet. Érdekes utat járnak be az alkotók a próbafolyamat alatt. A Krétakörnek is voltak hasonló előadásai. Kivonultak Tariángöröndre, és feldolgozták a falu történetét A csillagász álma című előadásban. Máskor színészi improvizációból indultak ki. Máté Gábor színészi osztálya Zsámbékon dolgozik minden nyáron. Különböző témákat dolgoznak fel, létrehoztak már előadást Dévényi Ádám dalai alapján, egy másikat az ételről, receptektől novellákig mindent összegyűjtve, majd azt szelektálva, és olyan előadásokat is készítettek, melyeknek címszereplője sorsolás útján valamelyik osztálytársuk lett.
Ezek az előadások gyakran humorosak, de valahogy „az egész kitágul”, megnyílik a világ felé, és arról szólnak, amilyen világban élünk. Végül Románia fele közeledtünk, és szó esett a 20/20-ról meg a Verespatakról. Ez a két előadás sem szabályos drámából indul ki, más módszert használ, beszélgetések, interjúk, újságcikkek, improvizáció, közösen megírt szövegek alapján jött létre. Az ilyen típusú színház másfajta nézői hozzáállást kíván, megrázza a nézőt, kibillenti egyensúlyából, mint Brecht. Kérdéseket tesz fel és elgondolkodtat, hogy valamit mégis kellene tennünk.
.oszk.
No comments:
Post a Comment