Égessük el!

A dráMA utolsó két napját csodák övezték. Nem csak kenyér hullott ránk az égből, hanem ötös találatunk is volt. Utóbbi persze titok, és most már nem is fog kiderülni. A hamuból ugyanis nem lesz pénz, nem veszünk vele háromszobás lakást vagy nyolcvan millió forintos palotát. Sőt, még Jugót sem csinálhatjuk vissza.

Hétköznapi konyhába érkezünk, egyszerű emberek közé. A díszlet első ránézésre elmesél mindent. Az ütött-kopott konyhaszekrény, a mosogatókagyló egyszerűsége, a rongyos kanapé hűen ábrázolja a család helyzetét. Minden kelléknek életszaga van. Ezt csak felerősíti a nő (Szász Enikő) főztjének illata, amely az egész nézőteret betölti. A jelmezek ehhez a világhoz készültek. A feleség házi ruhában kavarja a krumplifőzeléket, miközben énekel, szemmel láthatóan jól érzi magát. Viselkedése az egyedüllét boldogságát sejteti, az otthoni ritka, magányos, felszabadult pillanatokat. Férje (Dukász Péter) munkaruhában – HIM-es felső, bő nadrág – ér haza a megszokottnál korábban. A nő a férfi jelenlététől megfeszül, az előbbi nőies magatartás hirtelen „háziasszonyossá” válik.  Kérdésére – Te mit keresel itthon? – férje boldogan válaszol: Ma hamarabb jöttem – jelenti ki, majd leül a konyhaasztal mellé, és elmondja a hírt. – Nyertünk! Ötösünk van!

A feleség kezdeti boldogsága fokozatosan aggodalommá válik. Első percekben örömében majdnem sírni kezd, aztán ugrándozik, a közös gazdag jövőről ábrándozik. Először még csak a függönyt és az ágyat akarja kicserélni, később már tengerparti villát szeretne vásárolni magának.

Mindketten szorongani kezdnek, hová tegyék az értékes szelvényt. Végül egy régi, nem használt „PRAH” feliratú kakaós dobozban állapodnak meg, ám ezt is folyamatosan egyik helyről a másikra rakják. Képtelenek dönteni, hová kerüljön. A dobozpakolgatás közben a nő számolni kezdi a nyeremény éves kamatját. Pánikba tör ki, hogy szomszédjaik, ismerőseik észreveszik a változást, és betörnek a lakásukba. A gazdagság minden árnyoldalát végiggondolja, régi sérelmeit a férje szemére hányja. A férfi már teljesen kiborul, és ráordít: - Micsoda dolog az, hogy te nem bírsz örülni? A nő pedig így felel: - Eddig szegény voltam, de most már gazdag lettem, és úgy is kell gondolkodni. A veszekedés a végletekig fokozódik. Mindketten a múltat bolygatják, közös életük összes rossz pillanatáért egymást hibáztatják.

A férj-feleség harcát a rendező (László Sándor) lenyűgözően szemlélteti az asztal-játékkal. Amikor az egyik fél szidja a másikat, feláll az asztalra. Amikor pedig őt sértegetik, összekuporodik, bebúj alája, és hallgat. A szintek beemelése mozgalmassá, látványosabbá teszi az alakuló helyzeteket.

A történet a nőt szorongónak, folyton aggodalmaskodónak, a boldogságra képtelennek mutatja be. A jellemábrázolás egyhangúságát azonban megtöri az utolsó jelenet, amikor a feleség elkergeti otthonukból férjét, az meg kevés habozás után párjára néz, és határozottan kimondja: – Égessük el ezt a szart. Akkor itt maradhatok? Felesége bólint. Az együtt maradásról tehát mégis a nő dönt. A férj pedig már a gyufa után nyúl, mialatt azt mormolja, hogy ebbe bele fognak őrülni, meg fogják bánni. A feleség pedig a férfi kezét megfogja, és azt súgja: – Nem baj!

Az előadás valósághűen mutatja be a mindennapi ember jellemváltozását egy nem mindennapi szituációban. A két személyiség azonban nem csupán átalakul, hanem fejlődik is. Egymás iránti bizalmukat a közös élmény teszi erősebbé. A pillanatnyi boldogságot, a hirtelen félelmet, az elidegenedést és az újra egymásra találást a két szereplő elragadó színészi jelenléttel játssza egy olyan hétköznapi térben, ahol mindez bármikor megtörténhet. Ezért érezhetjük sajátunknak az étel illatát, az egymáshoz vágott mondatokat, mindazt, ami másfél óra alatt férfi és nő között megtörténhet, ami közös titokká lehet, és porrá éghet.

.dEkA.