Mivel úgy gondoltam a viták nagy részét nem tudom visszaadni elmesélve, így egy rövid jelenet erejéig számot adnék arról, mi történt a szakmai beszélgetés első negyed órájában, nevesítés nélkül.
Kritikus: Most is egy olyan szerzőnk van, aki sajnálatunkra nincs jelen, de aktív színházi szakember. Dramaturg, író, rendező, s ez egy igen híres műve. Nemcsak díjakat kapott, hanem azt hiszem, hogy Csaba íróként ezzel robbant be, ugye?
Dramaturg: Nekem is úgy rémlik, de ezt megelőzően is jelent meg műve.
Kritikus: Igen, igen, de biztos vagyok benne, hogy ez volt számára a nagy áttörés. Azt gondolom, hogy a De mi lett a nővel? borzasztó nehéz darab, és nekem ezt az előadást nézve az volt a benyomásom, hogy ti gondoltatok egyet, összefogtatok, összeálltatok és megcsináltátok.
Rendező: Ez egy saját ötlet volt, s valóban közös termék.
Kritikus: Valahogy az volt az érzésem, hogy ez egy alulról jövő kezdeményezés.
Rendező: Én kerestem meg az ötlettel Csongort.
Kritikus: Na erre gondoltam, s ezt az érzésem erősítette meg a színlap, és az egész előadásnak van egy ilyen hangulata, nehéz megmondani mitől, de van. Aztán megnéztem a színlapot és láttam, hogy a díszletet is ti csináltátok, a jelmezt is és a mozgást is. Ez azt mutatja, hogy valamiféle közös érdek, közös gondolkodás eredménye. Megmondom őszintén, hogy ez egy iszonyatosan nehéz darab, hogy ezek a különálló történetek hogy állnak össze egésszé, és hogy tudják az én kíváncsiságomat megtartani. Ez nagyon nehéz, és az sem egyszerű feladat, hogy színészileg hogyan tudják megoldani, hogy megy át az egyik történet a másikba. Az volt az érzésem ahogy ez az egész bonyolódott, hogy egy vonatkocsiban vagyunk. Furcsa módon egyenletes a vonaton zötyögés, de időnként vannak benne kiakadások, fékezések. Van ahol nagyon ritmusban vagyunk, és van ahol teljesen elereszt, tehát nem tudok vele menni. Gondolkoztam rajta, hogy ennek mi lehet az oka, de majd átadnám a szót, hogy ki hogy élte meg. Nagyon expresszíven indul például a mozgással, de az aztán valahogy elfelejtődik. Van ez a három bőrönd is, amikkel valamikor nagyon jól képződik meg az új tér, és van amikor egyáltalán nem érzem a teszegetését-toszogatását expresszívnek, vagy indokoltnak, de lehet, hogy nem jól láttam, tehát kíváncsi vagyok ki hogy gondolja. Ez a vagon, ami engem marhavagonra emlékeztet, nagyon sok asszociációt kelt az emberben, és nem igazán tisztult le számomra, hogy miért éppen ez a helyszín, valamint az alaphelyzet is tisztázatlan maradt, tehát hogy mihez képest vannak a történetek?
Rendező Az, hogy ebbe a világba helyeztük Kiss Csaba művét, számomra egyszerű. Nekem kellett egy válasz arra a kérdésre, hogy ez a három ember miért kénytelen folyamatosan egymásra utalva haladni valamerre, és egyáltalán miért kezdik el ezt a történetet, miért kezdik eljátszani a történet bizonyos állomásait? Erre találtam egy választ, ami semmi más, mint hogy az egymásra utaltságukat egy ilyen bezárt rendszerbe képzeltem el. Pont azért kezdik el a mesélgetést, hogy ne kelljen azzal foglalkozni hol vannak. Lehetett volna más választ is találni, de én ezt így gondoltam ki, így képzeltem el. Azt azonban a teljesség kedvéért el kell mondanom most nektek, hogy az előadásból lecsippentettünk öt percet. Van egy végszó, kinyílik az ajtó és utána visszacsattan megint ez az expresszív mozgás. Abban a mozgásban nagyon sok minden benne van, amit te hiányoltál, és kiderül, hogy ki akarnak-e szállni, vagy sem. Ez azért nem volt, mert technikailag tönkrement ez az egész történet. Nem rajtunk múlott, és nagyon sajnálom, hogy így alakult.
Kritikus: Ez nem derült ki hamarabb, mondjuk a próba alatt?
Rendező: Ez ott derült ki, abban a pillanatban, mikor nem nyílt ki az ajtó.
Kritikus: Igen, így valóban más lenne, de a videónál is volt valami.
Rendező: Az elején is történt egy technikai malőr, mert voltak páran, akik már sokadjára látták az előadást és magabiztosan előre mentek. Teljesen sötét kellett volna legyen, bejön a néző, keresi a helyét, de nem tud leülni és akkor a kislány vezet minket a helyünkre.
Kritikus, és sokan: Igen, igen…(hangzavar)
Rendező: Tehát az volt, hogy jöttek be a nézők, botorkáltak a sötétben, és szegény technikus megijedt, hogy mit csináljon, és inkább adott egy kis fényt. Ez az egész kezdés egy hangulatot akart megalapozni, semmi több nem lett volna…
Itt elvágom a beszélgetés fonalát, bár a továbbiakban is érdekes dolgokat boncolgattak, de ezzel is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nézőket célozná a közönségtalálkozó, akik nem vitték túlzásba a részvételt ezeken a beszélgetéseken. Pedig kíváncsiak lennének az alkotók is, hogy mi a véleményük, és kérdéseiket is feltehetnék.
.Theokleia.
No comments:
Post a Comment