Ecsetvonás

A bukaresti Odeon Színház a kortárs színházi találkozó második napján a Csendélet kövér unokával c. előadással (Natură moartă cu nepot obez) lépett színpadra. A közönség lelkesedik. Az első esti Portugált a Tomcsa Sándor Színház társulata még fél háznak játszotta, ám a bukaresti társulat igencsak felkeltette a székelyudvarhelyi színházlátogatók kíváncsiságát. Megtelt a nézőtér.

A kezdeti érdeklődésünket az előadás folyamatosan fenntartotta. Az első jelenet fényképalbuma rejtélyes, hiszen a néző számára láthatatlan képeket elemeznek a szereplők. Megszólal a csengő. Megjött – jelenti ki egyszerre a három hölgy, akin eddig nem voltak észrevehetőek a várakozás jelei. Egy fiatal nő érkezett. Lili (Nicoleta Lefter) prostituált. Nem érti a helyzetet, mit vár tőle három idős hölgy. Fokozatosan derül ki, hogy az unokának szánják az időközben takarítónőnek álcázott Lilit. A főszereplő, a kövér unoka felvezetése a klasszikus komédiákra emlékeztet. A néző már tömérdek, mástól hallott információt tud Pompiliuról (Pavel Bartoş), csak éppen az igazságot nem. A késleltetés folyamán kialakuló szereplőjellemzés és a valóság közötti ellentmondás nevetteti meg a közönséget. A dramaturgia bravúrosságához társul a díszlet- és jelmeztervező (Constantin Ciubotariu) hozzáértő munkája, aki a komédia műfajának megfelelően túlozta a főszereplő jelmezét, így alkotva számára gigantikus méretű ruhákat. Ennek következményeként a kövér unoka mozgása is stilizálttá válik. A nehézkes járás, le- és felülés, az öltözködés komplikációja szintén a humor forrásaként szolgál.

Az első foltot a közönség felhőtlen nevetésén a szekrénybe rejtőzött Mirela mama (Oana Stefănescu) halála ejti. A végtelenségig fokozott humor átvezetés nélkül fordul tragédiává. Az előadás nem elemzi a halálesetet, nem viszi tovább a helyzetet, csak felmutatja. A szembesülést függönylegördülés kíséri.

A következő kép ugyanaz, mint az első jelenetben. Azonosak a fényképekre való megjegyzések, a párbeszédek, a színészek gesztusai. Az ismétlődő helyzetek, a már ismert replikák újra megnevettetik a nézőt. Az egyetlen, ami különbözővé teszi az előző jelenettől, Mirela hiánya. A két színésznő, Dorina Lazăr és Rodica Mandache játékában ez a hiányérzet a közös dalénekléskor fejeződik ki a leginkább. Mirelával még táncolva, jókedvűen énekeltek, most már csak kettesben dúdolgatnak csendesen. Újra megjelenik Lili. A halálesetről, ahol a lány is jelen volt, csak néhány szó esik. Fontosabb most az unoka, az érzelmei. Pompiliu beleszeretett a prostituáltba. Egy csokor virággal tér haza, édességgel és egy „szerelmi tánccal”. A hatalmas test mozgása szórakoztató, kissé groteszk látvány.

A közönség tragédia és komédia közti lebegtetése továbbra is megmarad. A nevetséges helyzetet váratlan fordulat váltja fel: Lili vallomása. Pompiliu ráeszmél arra, hogy átverték. Pavel Bartoş egész karakterének átváltozása izgalmas. Gördülékenyen, nehézségek nélkül játssza el a nevetséges figurából a mélységekig megalázott emberré válást.

Pompiliu öngyilkossági kísérlete ugyancsak szép játék a tragédia és komédia határvonalán. A kötél egyik percben a halál, a másikban a kacagtatás eszköze. A főszereplő számára a saját sérelme tragikus, a belső történéseket azonban az előadás komikus formában láttatja.

Az öreg hölgyek szellemeivel való vissza-visszatérő beszélgetés a családtól, a gyermekkortól való végleges elszakadás lehetetlenségét fejezi ki. A vászon mögött megvilágított, majd előre jövő fehér ruhás hölgyek jelenléte nem zavaró. A rendezés egyszerűsége miatt nyer hitelt Pompiliu képzelgéseinek színpadon való bemutatása.

           

Az előadás tragikus kimenetelű, ennek ellenére mindvégig nevettet. Olykor erős váltásokkal (függöny) a néző fejére koppint: ez most egyáltalán nem vicces. Elgondolkodtat, mégis megőrzi humorát. Szokványos csendéletet kezd festeni. Az ecsetvonásokból egyszer csak egy szórakoztató forma körvonalazódik. Színeket és életet kap. Majd csendesedik. Halvánnyá lesz, és kitisztul a vászon.

 .dEkA.