Égessük el!

A dráMA utolsó két napját csodák övezték. Nem csak kenyér hullott ránk az égből, hanem ötös találatunk is volt. Utóbbi persze titok, és most már nem is fog kiderülni. A hamuból ugyanis nem lesz pénz, nem veszünk vele háromszobás lakást vagy nyolcvan millió forintos palotát. Sőt, még Jugót sem csinálhatjuk vissza.

Hétköznapi konyhába érkezünk, egyszerű emberek közé. A díszlet első ránézésre elmesél mindent. Az ütött-kopott konyhaszekrény, a mosogatókagyló egyszerűsége, a rongyos kanapé hűen ábrázolja a család helyzetét. Minden kelléknek életszaga van. Ezt csak felerősíti a nő (Szász Enikő) főztjének illata, amely az egész nézőteret betölti. A jelmezek ehhez a világhoz készültek. A feleség házi ruhában kavarja a krumplifőzeléket, miközben énekel, szemmel láthatóan jól érzi magát. Viselkedése az egyedüllét boldogságát sejteti, az otthoni ritka, magányos, felszabadult pillanatokat. Férje (Dukász Péter) munkaruhában – HIM-es felső, bő nadrág – ér haza a megszokottnál korábban. A nő a férfi jelenlététől megfeszül, az előbbi nőies magatartás hirtelen „háziasszonyossá” válik.  Kérdésére – Te mit keresel itthon? – férje boldogan válaszol: Ma hamarabb jöttem – jelenti ki, majd leül a konyhaasztal mellé, és elmondja a hírt. – Nyertünk! Ötösünk van!

A feleség kezdeti boldogsága fokozatosan aggodalommá válik. Első percekben örömében majdnem sírni kezd, aztán ugrándozik, a közös gazdag jövőről ábrándozik. Először még csak a függönyt és az ágyat akarja kicserélni, később már tengerparti villát szeretne vásárolni magának.

Mindketten szorongani kezdnek, hová tegyék az értékes szelvényt. Végül egy régi, nem használt „PRAH” feliratú kakaós dobozban állapodnak meg, ám ezt is folyamatosan egyik helyről a másikra rakják. Képtelenek dönteni, hová kerüljön. A dobozpakolgatás közben a nő számolni kezdi a nyeremény éves kamatját. Pánikba tör ki, hogy szomszédjaik, ismerőseik észreveszik a változást, és betörnek a lakásukba. A gazdagság minden árnyoldalát végiggondolja, régi sérelmeit a férje szemére hányja. A férfi már teljesen kiborul, és ráordít: - Micsoda dolog az, hogy te nem bírsz örülni? A nő pedig így felel: - Eddig szegény voltam, de most már gazdag lettem, és úgy is kell gondolkodni. A veszekedés a végletekig fokozódik. Mindketten a múltat bolygatják, közös életük összes rossz pillanatáért egymást hibáztatják.

A férj-feleség harcát a rendező (László Sándor) lenyűgözően szemlélteti az asztal-játékkal. Amikor az egyik fél szidja a másikat, feláll az asztalra. Amikor pedig őt sértegetik, összekuporodik, bebúj alája, és hallgat. A szintek beemelése mozgalmassá, látványosabbá teszi az alakuló helyzeteket.

A történet a nőt szorongónak, folyton aggodalmaskodónak, a boldogságra képtelennek mutatja be. A jellemábrázolás egyhangúságát azonban megtöri az utolsó jelenet, amikor a feleség elkergeti otthonukból férjét, az meg kevés habozás után párjára néz, és határozottan kimondja: – Égessük el ezt a szart. Akkor itt maradhatok? Felesége bólint. Az együtt maradásról tehát mégis a nő dönt. A férj pedig már a gyufa után nyúl, mialatt azt mormolja, hogy ebbe bele fognak őrülni, meg fogják bánni. A feleség pedig a férfi kezét megfogja, és azt súgja: – Nem baj!

Az előadás valósághűen mutatja be a mindennapi ember jellemváltozását egy nem mindennapi szituációban. A két személyiség azonban nem csupán átalakul, hanem fejlődik is. Egymás iránti bizalmukat a közös élmény teszi erősebbé. A pillanatnyi boldogságot, a hirtelen félelmet, az elidegenedést és az újra egymásra találást a két szereplő elragadó színészi jelenléttel játssza egy olyan hétköznapi térben, ahol mindez bármikor megtörténhet. Ezért érezhetjük sajátunknak az étel illatát, az egymáshoz vágott mondatokat, mindazt, ami másfél óra alatt férfi és nő között megtörténhet, ami közös titokká lehet, és porrá éghet.

.dEkA.

A kortárs politikai színház lehetőségei

Lőkös Ildikó, az SzDC társelnöke, dramaturg, Budapest

A nem előre megírt drámák alapján készült előadásokat a hatalom nehezebben tudja ellenőrizni, ezért rendszerváltás előtt a politikai színház leginkább ebben a formában jelent meg. Ma már láthatunk szabályos dráma alapján készült előadásokat, amelyek a társadalommal vagy a politikával kapcsolatos kérdéseket vetnek fel (ilyenek Pintér Béla vagy Mohácsi egyes alkotásai), de a Lőkös Ildikó vasárnapi előadása nem ezekre összpontosult, hanem az alternatív módszereket felhasználó politikai színházra.

A múlt rendszerben felbukkantak ilyen próbálkozások, de aztán mindig el is tüntek. Paál István Petőfi rock című előadása sikeres volt, erősen felelt az aktuális helyzetre, mégis járhatta az országot (Magyarországot). Fekete Sándornak a Termidorja volt egy másik hasonló sikerű előadás, a francia forradalom idejéről származó naplójegyzetekből, visszaemlékezésekből, levelekből volt összerakva. Halász Péter Lakásszínháza is működött néhány évig. Ezek a színházak és előadások a struktúrán kívül fordultak a hatalom ellen. Az utóbbi időben európai szinten is egyre felerősödött ez a módszer.

A Rimini Protokoll közéleti témákat dolgoz fel, és minden előadáshoz civil embereket keres. A Tőke című előadásuk Marxnak a könyve körül gravitál, de a szívbetegekről és teherautósokról is készítettek már előadást. Ariane Mnouchkine-nak is vannak ilyen előadásai, például Az utolsó karavánszeráj, amelyben a bevándorlókkal foglalkozik. Ezek a produkciók gyakran úgy jönnek létre, hogy a színészek maguk gyűjtik össze az információkat, szelektálnak, és egy dramaturggal vagy a rendezővel együtt rakják össze a történetet. Érdekes utat járnak be az alkotók a próbafolyamat alatt. A Krétakörnek is voltak hasonló előadásai. Kivonultak Tariángöröndre, és feldolgozták a falu történetét A csillagász álma című előadásban. Máskor színészi improvizációból indultak ki. Máté Gábor színészi osztálya Zsámbékon dolgozik minden nyáron. Különböző témákat dolgoznak fel, létrehoztak már előadást Dévényi Ádám dalai alapján, egy másikat az ételről, receptektől novellákig mindent összegyűjtve, majd azt szelektálva, és olyan előadásokat is készítettek, melyeknek címszereplője sorsolás útján valamelyik osztálytársuk lett.

Ezek az előadások gyakran humorosak, de valahogy „az egész kitágul”, megnyílik a világ felé, és arról szólnak, amilyen világban élünk. Végül Románia fele közeledtünk, és szó esett a 20/20-ról meg a Verespatakról. Ez a két előadás sem szabályos drámából indul ki, más módszert használ, beszélgetések, interjúk, újságcikkek, improvizáció, közösen megírt szövegek alapján jött létre. Az ilyen típusú színház másfajta nézői hozzáállást kíván, megrázza a nézőt, kibillenti egyensúlyából, mint Brecht. Kérdéseket tesz fel és elgondolkodtat, hogy valamit mégis kellene tennünk.

.oszk.

Az egyetemi képzés szerepe a kortárs drámaírás fejlődésében

Dr. Ungvári Zrínyi Ildikó, egyetemi tanár, kritikus, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Az egyetemi képzés szerepét azt hiszem igen meghatározza, hogy az egyetemen oktató tanárok mit gondolnak mondjuk a szöveg születésének módjáról, hogyan látják a drámaírás lépéseit, sőt egészen addig, hogy mit gondolnak az alapkérdésekről, mit jelent számukra a színház, a szöveg, és óhatatlanul (mert nem szeretnék arra gondolni, hogy szándékosan) befolyásolják a diákok gondolkodásmódját. Nem mindegy hogyan szelektál, mit tart fontosabbnak, vagy működőképesebbnek egy tanár. 

Ezek és ehhez hasonló gondolatok merültek fel bennem Dr. Ungváry Zrínyi Ildikó előadása közben, ő úgy tartja, hogy a világirodalom írja magát, vándortoposzok alakulnak ki, s arra kell megtanítani a diákokat, hogy úgy lopjanak a világirodalomból, hogy ne lehessen észrevenni. A szöveg a szövegek metszéspontjában keletkezik, mondja még, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az oktatás főleg az intertextualitásra és a recyclingra teszi a hangsúlyt, a tanárok úgy vélik, hogy először hagyományos írásmódot kell elsajátítsák a diákok, persze ettől még nem mondanak le a kreatív szöveg teremtéséről se. A képzés során „szövegtapogató” gyakorlatokat végeznek, először a technikát fontos eltanulni, a szövegen belül kell kerülni és úgy kitapogatni a határait, hogy bizonyos dolgok rutinszerűvé válhassanak. A marosvásárhelyi egyetem három szinten próbálja a drámaírást támogatni: kétévente drámapályázatot hírdet, az alapképzésen írásgyakorlatokat végeznek és már drámaíró mesteri képzést is indított. A tanárok főként dramaturgokból és meghívott drámaírókból állnak. Dr. Ungvári Zrínyi Ildikó kiemeli, hogy a mai diákok folyamatosan dialógusokat írnak, chaten, facebookon, fórumokon, viszont ezt nem használják ki az iskolában, nincs megteremtve az átmenet a hétköznapiból az irodalmi fele. Úgy gondolja, hogy már a középiskolában érdemes lenne megpróbálni bevezetni a drámáírás valamilyen formáját, s akkor talán nyitottabbak lennének a fiatalok a drámaírás iránt.

Az ilyen előadások azt hiszem mindig elcsúsznak egy bizonyos felületi szinten, valójában a téma megmarad a bemutatásnál és nem történik problémafelvetés. Annál mélyebbre nem kerül a beszélgetés, minthogy elhangozzon egy szándék, egy elgondolás, nem vetődik fel még az a kérdés sem, hogy minden felsorolt próbálkozás, elképzelés ellenére miért nem születnek halomra drámák, vagy egyáltalán miért is beszélünk drámaírásról, ha az egyetemen tanuló diákok számára még egy cikk megírása is nehézséget okoz. Talán érdemesebb lenne először az oktatás minőségéről beszélni, mint egy kiírt pályázatról.

.bréka.    

Finito – szakmai beszélgetés

– Elérkeztünk az utolsó szakmai beszélgetéshez, melynek tárgya a Finito című előadás. Csurulya Csongor szerint egy nagyon jó ritmusú előadás születet Tasnádi drámájából. Frappánsan keveredik a tér a játékkal és a szöveggel.

– Victor Ioan Frunză rendezőtől megtudtuk, hogy az előadás Budaházi Attila ötlete volt, és hogy van a szövegnek egy román nyersfordítása, most dolgoznak a verses fordításon. A rendező szerint sokat fejlődött a csíki társulat, nagyon jó színészeik lettek. Szerinte a nagy színészek nagy szövegeken nőnek, mint például ez esetben.

– Köllő Katalin szerint egy jó előadás született egységes színészi játékkal. Mindenki jól teljesített, nem volt egyik színész sem gyengébb, mint a másik.

– Lőkös Ildikó véleménye szerint jó a szereposztás, mindenkire rátalál a szerep. A verses szöveget pedig nehéz úgy mondani, mintha nem lenne az, de nagyon érdekes ennek a feszültsége.

– Végül az egyik színész is bátorkodott megszólalni. Kozma Attila elmondta, tudta, hogy van ez a szerep, és nagyon meglepte, mikor megkapta. Bevallása szerint életében először volt, hogy a próbára tudta a szöveget. Játékáról csak annyit mondott: „ennyit tudok, és jó volt megtapasztalni ennek a határait.” Jó volt számára a munkafolyamat, jó volt együtt dolgozni a többiekkel, és játszani.

jegyzetelt .ursula.

Finito – la commedia

„Elindult a srác a tanyavilágból,

Jéghideg lett a szíve, de haragtól lángol,

A becsület, a szaktudás semmit sem ér,

Mindig a vajas felére esik le a vajaskenyér.

Mért ízetlen a pacal, és a sör íze se régi?

Lerúgja az asszonyt, mert már nem érzi, hogy férfi.

Csökött minden érzék és ízlelőbimbó.

Így nem élet az élet. Most haljak meg?

Bingó!”

Az alaphangulatot jól tükrözik e sorok, s a fanyar humor mögött rejlik az élettől megcsömörlött ember igazsága. Mindenbe beleunt és belefáradt, tehát miért is folytatná tovább? A hír lábra kél, s kész is van a szenzáció, indulhat a show.

Victor Ioan Frunză rendezését nem tudom másképp jellemezni, mint remekbe szabott alkotás. A teljes színpad be van építve (díszlet: Adriana Grand) egy garázs-lakásnak, lepusztult környezetnek, ami általában nem a boldog családi idillt hivatott reprezentálni. Karton-világ, melynek ura budi trónján szónokol, s karton-király lesz belőle a Pál show-ban éjfélkor. Blondin Gáspár egy napig úgy érezheti, ő is ér valamit. Groteszk az egész helyzet.

Színészi alakításokban sem találtam semmi kifogásolni valót. Kozma Attila Blondin Gáspárja az egyszerűnél is egyszerűbb ember, kissé buta, enyhén bamba, de abszolút szerethető figura. Felnőtt ember létére úgy tud rácsodálkozni az újdonságokra, az odafigyelésre, mint egy öt éves gyermek, a második felvonásban pedig vezérigazgatói magabiztossággal szégyeníti meg az őt lenézők táborát. Fordul egyet a világ. Szabó Enikő Blondinné bőrébe bújva igyekszik jó feleség lenni, s gyönyörűen építi fel a folyamatot melyben a szerető asszony a cirkusz végére eljut a gyilkosságig.  Dálnoky Csilla popdívája és Benedek Ágnes fiatal riportere egyaránt rámenős, élvhajhász, sikerorientált. Remekül reprezentálják a média-világ milyenségét és működését. Veress Albert, mint Pál a médiaszemélyiség, egy cseppet visszafogottabb volt, mint vártam. Belefért volna még némi túlzás, hiszti, és kevésbé férfias megjelenés. Utóbbi megjegyzésem inkább alkatára, stílusára és nem öltözékére vonatkozik. Pap Tibor Misije a jóképű szomszéd szerelő, aki néha Blondinnét is megszerelgetné, igazi vidéki, jólelkű srác. Nem véletlen műve a sok jóval kezdődő szó, mert szinte mindenre azt mondhatom pátosz nélkül, hogy jó. Nem dimenzionálom túl, nem értékelem alul, egyszerűen jó.

.Theokleia.

Finito-Vége-Kámpec

A fesztivál záró előadásaként (valószínű, hogy nem a szóvicc miatt) a csíkszeredai Finitót láthattuk, hallhattuk, kacaghattuk végig.  Tasnádi verses drámája viszont most sem győzött meg, habár azt már gyanítom, hogy rímek nélkül, lehet, hogy akár a poénok 70 százaléka veszne el. Na de ne százalékoljunk, hiszen színházról beszélünk. Vagy mégis? A nézők (akiknek az 50 százaléka diák volt) 90 százaléka kimondottan jól érezte magát. Sőt, egyre jobban, ugyanis a második felvonás gördülékenyebb az elsőnél, mintha a poénok is sokszorozódnának, a színészek is otthonosabban éreznék magukat szerepeikben, a történések izgalmáról nem is beszélve.

Tasnádi szövege rengeteg lehetőséget kínál, amit egy humorérzékkel megáldott rendező megfelelően ki is tud aknázni. Ebben az esetben Victor Ioan Frunză megállta a helyét, a különböző vicces helyzetek gyorsan váltják egymást (nem feltétlenül váltásról van szó, hiszen egymás mellett is léteznek), a néző elég nehéz helyzetben van, hiszen adott ponton már azt sem lehet tudni, hogy ki min hahotázik. Ezen a fonalon el is jutunk az előadás egészére érvényes gyenge ponthoz, mégpedig a túlzsúfoltsághoz. Zsúfolt (néhány eleme abszolút irracionális) a díszlet, túl sok a szereplő (az előadás vége fele néhányan fölöslegesek is), és emiatt néha úgy érezhetjük, hogy színház helyett egy zsibvásáron lennénk.

A Finito sikere (főleg közönségsikere) talán mégis abban rejlik, hogy a rendező román anyanyelvű, és ebben az esetben a román és a magyar színházi kultúra szerencsés találkozásáról beszélhetünk. Első sorban a színészi játék expresszivitását hangsúlyoznám, amelynek ilyen erős formáját magyar színházban csak nagyon ritkán látni.

Következő, egyben utolsó pontom a dráMÁn belül: tér – egy Udvarhely és Marosvásárhely között száguldó maxi-taxi; idő – fesztivál stressz-levezető buli után; szereplők – Lőkös Ildikó és a vásárhelyi tanoncok; következtetés – a Finitonak jár a legjobb rendezés díja.

.kkat.

Prah – szakmai beszélgetés

A dráMa utolsó estéjén két szakmai beszélgetést is tartottunk. Először Spiró György Prah című drámájából készült előadásról beszélgetettünk a két színész, Szász Enikő és Dukász Péter jelenlétében. Az előadást egy éve mutatták be, és most játszották 24. alkalommal.

– Csurulya Csongor dicsérte a drámát: „Vannak szövegek, amelyek erősek, jól meg vannak írva, jól kidolgozott struktúrájúak, erre jó példa a Prah.”

Sz.E.: „Mikor a szöveget olvastam, számomra a parabola volt fontosabb. Hogy mit is tudunk kezdeni a szerencsénkkel, hogy nem tudunk élni vele, hogy örülni sem tudunk neki.  Nem merünk kitörni, szembenézni a ténnyel, jó az a langyos maszat, amiben ülünk.”

– A dráma szövegét Gyarmati Kata dramaturg kurtította.

Sz.E.: „Biztos kézzel farigcsálja a dramaturg, és az előadás javára.”

– Az előadás díszlete egy konzerv- vagy kávés-dobozra emlékeztet, végig ebben a térben játszanak.

Sz.E.: „Szerettem ebben a zárt térben játszani. Kimondottan inspirált. Nagyon illik a két szereplőhőz.”

D.P.: „Eleinte a díszlet nem tetszett. Nagyon nehéz mozogni ilyen zárt helyen, de megtanultunk járni benne.”

– Az előadás nem csak a dráMÁn, de Temesváron is sikeres.

Sz.E.: „Nálunk szeretik ezt az előadást. Vegyes közönségnek játsszuk, és a fiatalok is jól fogadták, akárcsak az idősebbek. Sok visszajelzést is kaptunk. Volt, aki mesélte, hogy már alig várta, hogy előadás után hazamenjen vacsorázni. Volt olyan házaspár, aki azt mondta, előadás után otthon leültek beszélgetni a házasságukról, mert magukra ismertek.”

– Az előadásban a férfinek van egy rövid játéka egy fej káposztával, ami a sziszifuszi munkát juttatta eszünkbe.

D.P.: „A káposztás játékot én találtam ki. Ez a férfi egy elszánt gyerek, aki szárnyalna, de nem hagyják.”

– A rendező László Sándor, róla és a vele eltöltött próbafolyamatról is faggattuk a színészeket.

Sz.E.: „Nagyszerű volt a próbafolyamat a rendezővel, ünnep volt vele dolgozni, élvezetes. Ez az előadás a színház javaslata volt, felkérték a rendezőt az utolsó előtti pillanatban, úgyhogy sokat nem ötletelt, de volt egy alap-koncepciója, és arra együtt raktuk össze az előadást, inspiráltuk egymást. Nagyon jó ízű munka volt, öröm volt játszani is.”

jegyzetelt .ursula.